4. fejezet

Mr. Trosst

...-Ezt most miért kellett?!
Mérgesen néztem Anne-ra, hiszen sikerült másodszorra is leégnem az osztály előtt. Pedig még el sem kezdődött az óra!
-Miért ne? Már ismernek- pillantott rám kifejezéstelen arccal.
-De most teljesen hülyének és...-kezdtem volna pánikolni, de belém folytotta a szót.
-Megtudhatnám, hogy miért? Mert tudják a neved? Mert már nem csak egy névtelen senki vagy? Tudod, kit néznek hülyének? Engem. Egyedül engem! Mert jót akartam tenni. De már ezt se tudom anélkül, hogy valaki megsértődne -mondta ki egy levegővel, emelkedő hangerővel, majd keresztbe fonta a karját.
Én pedig csak néztem rá. És gondolkoztam. Végülis, azért, mert tudják a nevem, még tényleg nem történt semmi különös. Uramatyám! Most megbántottam?
-Anne! - mondtam halkan -beszélhetünk suli után? Van kedved átjönni hozzám? Csinálnánk pizzát meg limonádét, beszélgetnénk, kifestenénk a körmünket! -mosolyogtam kínosan, és mint mindig, amikor zavarban vagyok, össze- vissza beszéltem.
-Emma! Nyugi! -nevette el magát- Ma sajnos nem jó, edzésem lesz, de holnap ráérek, rendben? -mosolygott.
-Re-rendben.
*megszólal a csengő*
Meg mindig nem eszméltem fel teljesen, amikor belépett egy fiatal srác.
-Sziasztok gyerekek- mosolygott körbe- Mr. Trosst vagyok, az osztályfőnökötök.
Emily és a csatlósa egyből fölnéztek a telefonból, es a tekintetükkel szinte megzabálták a tanár urat. Egy kicsit feltűnő volt, ugyanis a fiúk egyből odanéztek, és már akkor tudtam, hogy valaki újra be fog szólni.
-Jó napot! Tetszik önnek Emily? Mert úgy látom, van esélye nála -mosolygott angyalian a kék szemű fiú, mire a szőkeség hátranézett, és -a változatosság kedvéért - bemutatott neki, majd haláli nyugalommal megfordult.
-Csókolom, Mr. Trosst! Az idiótákkal ne is foglalkozzon, a táborban még beszélni is alig tudtak -villantott egy 200 wattos mosolyt. A barátnője egyből röhögni kezdett, majd valami fura kézfogást produkáltak.
Na, erre már én is jobban megvizsgáltam a tanár urat. És hmm....megértem Emilyt. Ugyanis az ofőnk egy kicsit (khmm) helyes volt. Kábé mintha egy olasz szappanopera főszereplője lenne. Napbarnított bőr, szőke haj, csokibarna szem és borosták. Amikor körbenézett a termen, a tekintete egy pillanatra megakadt rajtam, és... egy picit elpirulhattam, ugyanis rám mosolygott. Ettől persze nem lett jobb a helyzet, én paradicsompiros lettem, Emily és a barátnője meggyilkoltak a tekintetükkel, a többi lány akkor vett észre (Anne beszéde alatt zenet halgattak) a fiúktól pedig kaptam egy nagy adag "Húúú"- zást. Csodás.
- Srácok, a tanárotok vagyok -nézett körbe a tanárúr. Emily ugyanúgy csorgatta nyálat, a fiúk még mindig nevettek a beszóláon, a többi lany pedig összesúgott.
-És 26 éves- emelte meg a szemöldökét, mire Emily csak összenézett a kék hajú csajjal, a fiúk abbahagyták a nevetést, es várakozásteljesen bámultak az osztályfőnökre, a többi lány is ugyanígy tett.
-És...-vett Mr. Trosst egy nagy levegőt- meleg- fújta ki hangosan.

Köszönöm az egy komit, azért remélem lesz majd több is :) Nyugodjatok meg, csak az első napot részletezem így ki, aztan haladni is fog a történet ;) Komizz, ha tetszik!
Pussz: Dóri xxx

Sorry!

Sorry guys, nem hoztam reszt, pedig megigertem. :( Nagyon sajnalom, nyaralni vagyok. Ezt en is aznap reggel tudtam meg (szokas szerint), amikor indultunk. ._. A lenyeg, hogy sajnalom, hogy nem tartottam a szavam. Amint tudom, hozom a reszt. Bar mindegy, mert nem olvassatok :(
Na bye, uj resz kb. egy het mulva :)

3. fejezet

Kínos

"És ekkor láttam az új osztálytársaimat először..."
Egyből lekaptam a kezem a hajamtól, és ennek köszönhetően beütöttem a padba. Aú! A koppanás egy icipicit (khmm) hangos volt, meg amúgy is, tök egyedül ültem a teremben! Úgyhogy az első kb. 10 ember egyből rám nézett. Zavartan lesütöttem a szemem, és a pad alatt a körmömet kezdtem piszkálni.
Erre az osztály már bent lévő része egyöntetűen röhögni kezdett. Csodás, tegyük magunkat nevetségessé első nap! *Pacsi, Emma!*
Ezek után egy jó darabig nem néztem fel (még szép!), amikor egyszer csak leült mellém valaki. Óvatosan kipislantottam a frufum mögül. Egy ducibb, kerek arcú és hosszú hajú lány ült mellém, és amikor észrevette, hogy nézem, rám mosolygott.
- Szia, Anne vagyok- tette félre a táskáját.

-Én pedig Emma- próbáltam rámosolyogni, bár a gyomrom nagyon össze volt szorulva.
-Az jó. A gólyatáborban miért nem voltál?- nézett kérdőn.
Ja igen, a gólyatábor. Nem mondtam még, de a szüleimmel együtt Crawley-ben lakunk. Ez egy kis város, Londontól nem is túl messze. Augusztus 20-án költöztünk ide Brighton-ból. Sajnos a tábor pont a beköltözés ideje alatt volt, úgyhogy úgy döntöttem, inkább pakolászok, mint táborozok. Így kimaradt, és senki sem ismer. Perfect.
-Épp költöztünk, és nem akartam magára hagyni anyuékat- néztem rá.
-Ó, ez aranyos. Akkor te innen most senkit sem ismersz?- mosolyodott el ismét.
-Nem hát. És ők se engem- mosolyogtam vissza, immáron bátrabban.
-Értem- nézett rám Anne furán.
-Az jó.
-Hát akkor- tette el az útból a táskáját- bemutatlak nekik!- már vigyorgott, mint a tejbetök.
-Mi? Ne! Semmi szükség...- próbáltam belé folytani a szót, de ekkor már a székén állt.
-Emberek!- kiáltotta el magát. Senki nem foglalkozott vele.- EMBEREK!!!- Most már szinte üvöltött.
Egy másodperc alatt csönd lett. Mindenki kérdőn nézett rá.
-Ő- mutatott rám - Emma! Emma...-nézett hátra. Én extragigamegahiperszuperultra-égő fejjel súgtam neki.
-Jonson.
-Tehát Johnson! Emma Johnson! Nem volt a gólyatáborban, mert költözött. Emma- nézett felém- köszönj a többieknek!
Sziasztok- suttogtam, de szerintem senki sem hallotta (én sem). 
Ahelyett, hogy visszaköszöntek volna, csak vetettek rám egy lenéző pillantást (kösz, nektek
is szép napot), majd Annet kezdték szidni.
-Anne, nem igaz, most ezért kellett félbehagyni a videót? Pedig pont most jött volna a csók! -nyávogott egy szőke lány, és a mellette lévő kék hajú csajszi ütemre bólogatott.

-Jaj, Emily, csak meg ne halj a végén! -tettetett aggódást egy barna hajú és kék szemű fiú, mire a csaj (Emily, ezek szerint) eltátotta a száját, és egy csöppet sem diszkréten bemutatott a fiúnak.

 Majd a barátnőjével újra a telefont kezdték bámulni, néha-néha felsikítva, hogy "Óó, de jó pasi!" Intelligencia? Áhh, majd máskor.
Anne mar rég leült, amikor mérgesen felé fordultam.
-Ezt most miért kellett?!


Nagyon szépen koszolnom a két komit, igyekszek minél gyorsabban és minél jobbat írni. Holnap új rész!

Dóri xxx

2. fejezet

Az első nap

Az úton visszagondoltam az általános iskolai énemre. Már elsőben is piszkáltak, mert szerintük "fura" voltam. Nem értettem. De amikor már komolyabban elgondolkodtam, hogy nem kéne-e változni, már késő volt. Ugyanis 4. osztály végén jutott először eszembe ilyesmi. Akkor viszont már beskatulyáztak a nyomik közé. És innen nem volt menekvés: köpőcsöveztek, lökdöstek, húzgálták a hajamat, cikiztek. Mindenért. Persze komolyabb bajom sohasem lett, de mégiscsak egyedül voltam. És ez nagyon rosszul esett.
Mély gondolatmenetemből anyu zökkentett ki, mondván, hogy megérkeztünk. Az arcom elég zöld lehetett, amikor ránéztem, ugyanis egy frappáns "Ha hányingered van, kéredzkedj ki a teremből!" mondattal búcsúzott tőlem. Hát, örülök, hogy ilyen pozitív.
Ezek után félve megfordultam, és vártam a...a poklot. A helyet, ahol mindenki cikizni fog. A helyet, ahol ismét egyedül leszek. A helyet, ahol mindenidők legszörnyűbb éveit fogom átélni.
Nos, semmi különös nem fogadott, egy sárga épületet láttam magam előtt. Körülötte a diákok kerülgették egymást és a kocsikat, amikből újabb tanulók szálltak ki. És, bármily meglepő, senki nem foglalkozott velem. Elindultam a nyitott kapu felé, ami egy tágas udvarra vezetett. Itt a legtöbb gyerek leállt beszélgetni valakivel, de mivel én nem ismertem senkit, inkább besétáltam az ajtón. Innen viszont ötletem sem volt, hogy merre kell továbbmenni. Ahogy körbenéztem, két dolgot vettem észre: az első, hogy...khmm...elég...ápolatlan! Igen, ez az a szó, amit kerestem! Tehát elég ápolatlan volt a hely, ahova beléptem. A falban szögek voltak (valamikor biztos képek lógtak rajta), a padlón és székeken rágógumik (fúj), a plafonon egy pár bakancs nyoma (?), és az ablakok sarkában penész. Hát, nem fogott meg elsőre, az biztos. A második pedig a portás volt, így egyből odasiettem hozzá, és megkérdeztem, hogy hova is kell mennem.
-Tehát, 9/a osztály, igaz? 208-as terem-mondta, majd unottan megmutatta a lépcsőt. Itt minden ilyen lehangoló?
Mielőtt beléptem, csekkoltam a névsort, és igen, ott voltam. Összesen 28-an járunk az osztályba, ebből 13 lány. Az jó. Hátha lesz egy stréber rajtam kívül.
Bármennyire is húzni akartam az időt, mar csak  5 percem volt, úgyhogy sietve kinyitottam az ajtót. Biztos mindenki bent van már! -gondoltam. Aha. Hát majdnem.
A terem, ahova beléptem, teljesen üres volt. De komolyan! Illetve, mégsem, a padok bent voltak. Éljen!
Némi hezitálás után leültem a negyedik sorba. Ez még sincs túl elöl, igaz? Áhh, mindegy, úgyis nyomi leszek. Minek is gondolkodom ilyen apró dolgokon?
Miután kivettem a táskámból a jegyzetfüzetemet és a tollamat, körülnéztem. Itt is kiállt néhány szög a falból, de ez lényegesen tisztább helyiség volt, mint a folyosó vagy az aula. A festés új volt a falakon, a padokon és székeken nem volt firka és karcolás (még), és a tábla is újnak tűnt. A fejem fölött lévő faliújság szinte teljesen üres volt, egyedül egy felirat díszelgett rajta: 9/A.
Az ablakokon nem függöny volt, hanem redőny, ami most épp félig  le volt engedve. Kinéztem az ablakon, ami az utcára nézett. Szép a kilátás!
Csengőre eszméltem fel, és utána egyre több zaj érkezett a folyosóról.
Épp a hajamat igazítottam, amikor nyílt az ajtó.
És ekkor láttam az új osztálytársaimat először...


Ha tetszett, kérlek írj komit, kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nemsokára új rész!
Dóri xxx

1. fejezet

Kezdetek

Nincs is jobb annál, amikor az ember reggel hétkor kel a csörgő órájára. Nem, nem telefonra. Mivel ébresztőt nem tudok beállítani, maradtam a klasszikus megoldásnál. Kómásan kikeltem az ágyból, és leállítottam az órát. Végre csend! -gondoltam. Azonban utána zúgott a fülem. De jó, akkor kezdődjön az első iskolanap. Éljen, éljen! Na mindegy.
Hogy is kezdődne egy normális 14 éves első gimis napja? Mondjuk: felkel negyed nyolckor, válogat a ruhái között (mert persze a legmenőbbet veszi fel), kiválaszt egy jó összeállítást, felkapja, gyors smink, fog egy jegyzetfüzetet és tollat, kér egy kis pénzt, majd rohan, mert lekési a buszt. És én? Felvettem a ruháimat (amiket tegnap készítettem elő, mert ma nem erre akartam vesztegetni az időt), amik visszafogottak voltak. Aha. Más szóval: nyomik.

Ugye? Én mondtam. Ezután lementem az étkezőbe, és ettem...volna. Csakhogy a gyomrom gombostűfejnyi volt. Körülbelül. Úgyhogy reggel negyed nyolckor ültem az asztalnál, előttem a rántotta, mellettem anyu, aki felváltva arra biztatott, hogy ne izguljak, és hogy egyek. Mert különben éhes maradok.

-Anyu, nyugi. Majd veszek valamit a suliban, jó?- néztem anyura, és biztatóan rámosolyogtam.

-Hát jó, ha így akarod. De Emma, minden rendben? A rántotta a kedvenced-nézett rám összevont szemöldökkel.

-Igen, csak kicsit izgulok. Felmegyek a táskámért, jó?

-Rendben- mondta.

Tehát felmentem, megkerestem a táskámat, és lementem. Kinyitottam a bejárati ajtót, és...és megálltam. Hol is van ez az iskola?

-Anyuu!- tolattam vissza a lakásba- Hol is...

-...van a suli?- fejezte be a kérdést.

-Igen. Na?- néztem rá kérdőn.

-Gyere, elviszlek- szaladt a kocsikulcsáért.

És elindultunk az iskolámba...

Légyszi komizzatok! Kritikára, mindenre kíváncsi vagyok! :)

Dóri xxx

Bevezetés

A nevem Emma Johnson.

 Igen, tudom, elég átlagos név, de nem mindegy? Elmesélném nektek a történetemet. Egy kis nyomorék stréberként érkeztem a sulimba (a képen lehet látni az akkori énemet), 14 évesen. Körülöttem mindenki nagy volt, menő, rámenős...és pont ezért nem kedvelt engem senki. Gondoltam én. Merthogy kilencedik osztály második féléve elején kaptam egy különleges SMS-t...Ami megváltoztatta az életemet. Hogy jó vagy rossz irányba? Magam sem tudom...