2. fejezet

Az első nap

Az úton visszagondoltam az általános iskolai énemre. Már elsőben is piszkáltak, mert szerintük "fura" voltam. Nem értettem. De amikor már komolyabban elgondolkodtam, hogy nem kéne-e változni, már késő volt. Ugyanis 4. osztály végén jutott először eszembe ilyesmi. Akkor viszont már beskatulyáztak a nyomik közé. És innen nem volt menekvés: köpőcsöveztek, lökdöstek, húzgálták a hajamat, cikiztek. Mindenért. Persze komolyabb bajom sohasem lett, de mégiscsak egyedül voltam. És ez nagyon rosszul esett.
Mély gondolatmenetemből anyu zökkentett ki, mondván, hogy megérkeztünk. Az arcom elég zöld lehetett, amikor ránéztem, ugyanis egy frappáns "Ha hányingered van, kéredzkedj ki a teremből!" mondattal búcsúzott tőlem. Hát, örülök, hogy ilyen pozitív.
Ezek után félve megfordultam, és vártam a...a poklot. A helyet, ahol mindenki cikizni fog. A helyet, ahol ismét egyedül leszek. A helyet, ahol mindenidők legszörnyűbb éveit fogom átélni.
Nos, semmi különös nem fogadott, egy sárga épületet láttam magam előtt. Körülötte a diákok kerülgették egymást és a kocsikat, amikből újabb tanulók szálltak ki. És, bármily meglepő, senki nem foglalkozott velem. Elindultam a nyitott kapu felé, ami egy tágas udvarra vezetett. Itt a legtöbb gyerek leállt beszélgetni valakivel, de mivel én nem ismertem senkit, inkább besétáltam az ajtón. Innen viszont ötletem sem volt, hogy merre kell továbbmenni. Ahogy körbenéztem, két dolgot vettem észre: az első, hogy...khmm...elég...ápolatlan! Igen, ez az a szó, amit kerestem! Tehát elég ápolatlan volt a hely, ahova beléptem. A falban szögek voltak (valamikor biztos képek lógtak rajta), a padlón és székeken rágógumik (fúj), a plafonon egy pár bakancs nyoma (?), és az ablakok sarkában penész. Hát, nem fogott meg elsőre, az biztos. A második pedig a portás volt, így egyből odasiettem hozzá, és megkérdeztem, hogy hova is kell mennem.
-Tehát, 9/a osztály, igaz? 208-as terem-mondta, majd unottan megmutatta a lépcsőt. Itt minden ilyen lehangoló?
Mielőtt beléptem, csekkoltam a névsort, és igen, ott voltam. Összesen 28-an járunk az osztályba, ebből 13 lány. Az jó. Hátha lesz egy stréber rajtam kívül.
Bármennyire is húzni akartam az időt, mar csak  5 percem volt, úgyhogy sietve kinyitottam az ajtót. Biztos mindenki bent van már! -gondoltam. Aha. Hát majdnem.
A terem, ahova beléptem, teljesen üres volt. De komolyan! Illetve, mégsem, a padok bent voltak. Éljen!
Némi hezitálás után leültem a negyedik sorba. Ez még sincs túl elöl, igaz? Áhh, mindegy, úgyis nyomi leszek. Minek is gondolkodom ilyen apró dolgokon?
Miután kivettem a táskámból a jegyzetfüzetemet és a tollamat, körülnéztem. Itt is kiállt néhány szög a falból, de ez lényegesen tisztább helyiség volt, mint a folyosó vagy az aula. A festés új volt a falakon, a padokon és székeken nem volt firka és karcolás (még), és a tábla is újnak tűnt. A fejem fölött lévő faliújság szinte teljesen üres volt, egyedül egy felirat díszelgett rajta: 9/A.
Az ablakokon nem függöny volt, hanem redőny, ami most épp félig  le volt engedve. Kinéztem az ablakon, ami az utcára nézett. Szép a kilátás!
Csengőre eszméltem fel, és utána egyre több zaj érkezett a folyosóról.
Épp a hajamat igazítottam, amikor nyílt az ajtó.
És ekkor láttam az új osztálytársaimat először...


Ha tetszett, kérlek írj komit, kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nemsokára új rész!
Dóri xxx